Tehetséges fotós

Az nem vagyok. Ma délután például ezt alkottam. Az önkioldó bevetése jobb megoldásnak tűnt, mint Rékát megkérni, hogy nyomja meg az exponáló gombot. És való igaz, a kamera testi épségét így nem kockáztattam, makulátlan állapotban került vissza a fotós táskába. Őőő...A fejem véletlenül maradt le a képről. De tényleg! A lényeg azért látszik, a roppant elégedett és kiegyensúlyozott Zalán az erszényben. Nekem nincs parányi hiányérzetem sem. 

Réka mondta 5

Pizzatészta kinyújtva pihen, keleget a konyhában. Réka már türelmetlenül várja, hogy ehessen a pizzából, percenként nyúz.

- Anyaaaa, mi van a pizzával?

- Kel, szivem.

- De hiszen már felkelt! - csattan fel Réka türelmetlenül.

***

- Réka, megnézhetem a fogacskáidat? -nógatom egy nap.

- Nem. - jön az elutasítás.

- Naaaa....légyszives....

- Nem.

- Megszámolnám őket pedig. Tátsd csak ki, hagy vessek rájuk egy pillantást! - picit kinyitja a száját, eltűnik benne bal mutatóujja, aztán sorolja.

- 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10...ennyi van. - jelenti ki. Több, mint múlt alkalommal...

***

Vacsora közben Réka előadást tart csillagászatból. Elsősorban Tibire figyelek most, mert beszélgetünk, de egy fél mondat megüti a fülem.

- .... Ennek a Holdnak az a neve, hogy Teli. Telihold.....

***

Ovónők érkeznek hozzánk családlátogatásra. Délelőtt pogácsasütéssel foglalatoskodtunk, egyrészt az ovónénik, másrészt az estére bejelentkezett vendégek számára. Kérem Rékát, hogy kínálja meg pogácsával az ovónéniket, mire Réka fel is kapja a narancssárga kis tálat és az egyik ovónénit annak rendje és módja szerint megkínálja pogácsával. Aztán mint aki jól végezte dolgát, leteszi a tálat az asztalra és elindul játszani. 

- Réka, L. ovónénit is kínáld meg pogácsával.- intem. Réka nem néz vissza, csak lezseren a pogácsás tál felé int.

- Ott van..... 

***

Apa virágot és egy tálca süteményt hoz névnapomra. Réka nagyon örül, erősen feni a fogát a finomságokra, bár azok még  a csomagolás alatt bújkálnak. Ahogy csomagolom ki a sütiket, hogy tányérra tegyem őket, Réka odapattan mellém.

- Miért kaptad? - bök a sütire

- Névnapom van, tudod.

- Ma anyák napja van?? - kérdezi csodálkozva 

***

Séta közben egy szilvafa alá érünk, amely egy elhagyatott, üres telek előtt fordult idén is gyümölcsözőre. Szilva borítja a járdát, sok túlérett és széttaposott lila folt, melyet csigák rohamoztak meg. Éti is, de főleg meztelen csiga, amitől valamilyen okból (talán mert olyan guszták és szépek?) irtózom. 

Réka imádja a csigákat, így leguggolt és vidáman szemléli, ahogy lakomáznak a csiguszok.

- Ez mi? - bök egy meztelen példányra.

- Az? Meztelen csiga.

- Hol a háza?

- Annak nincs háza.

- Ó...majd veszünk neki, jó, anya? Veszünk. - bólogat határozottan-elszántan.

***

Halász Judit szól a laptop-ból, amikor etetési idő következik, így én Zalánnal áthúzódom a hálóba. Réka kéri, hagy hallgathassa tovább a zenét. Hát persze, hallgassa. 2 perc sem telik bele, már nem érdekli a zene, egy könyvet hoz, hogy olvassam fel neki. Mivel szoptatok, megkérem, hogy a nappaliban felejtett laptop tetejét hajtsa le óvatosan, úgy majd elhallgat a zene.

Réka átszalad a nappaliba, majd rövidesen visszatér.

- No? Lehajtottad a laptop tetejét?- kérdezem.

- Le. Meghalt.....- mondja. 
Hm.....Kevesebbet kellene tévézni. 

***

- Réka, mit jelent az, hogy "meghalt"?

- Nem tudom, semmit...- von vállat.

***
Volt egy csinoska zenélő dobozom, melyet ha felhúztam, piros szirmú virágok táncoltak rajta körbe-körbe. Azért a múlt idő, mert az idők során ismeretlen okból mindkét kisvirág eltört, a dobozt már nem használjuk. Egyik este azonban Réka előkaparja játékosdobozából az egyik kisvirág szárát, majd megtalálja nem sokkal később ugyanott a virágját is.
Fogja kis kezeiben a két fadarabot, majd annyit mond szomorúan.
- Ó....elvirágzott.....


***
- Hogy hívnak téged, Réka? - faggadja, L. nagyi.
- Dávid Réka Anna.
- És mikor születtél?
- Decemberben. 12-én.
- És hol?
- ....
- Hol, Réka?
- Hát a kórházban. - csóválja a fejét értetlenül Réka.


***


Híradó megy a tévében, amit félig meddig nézünk is. Valahogy kiszalad a számon a "hülye" szó, kommentálva az egyik hírszeletkét.
- Ilyet nem mondunk. - csap le rám Réka. 
- Igazad van, ilyet nem mondunk. - ismerem el kelletlenül.
- Ha még egyszer ilyet mondasz.....Apa nagyon mérges lesz. - mondja szigorúan. Hogy nagyon tanul tőlem, az biztos.


***
Réka a fiókban matat, kutat, keres, közben talál egy doboz gyufát.
- ÁÁÁ, anya, kihúzom a gyufát! - hangszíne játékosan fenyegető. 


***


Kocsiban ülünk, Tibi vezet, hátsó ülésen a két gyerek.
Alig indulunk el, Zalán rázendít. 
- Anya, Zalán eltűnt! - kiált fel Réka egyszer csak.
Mint kiderült, Zalának egészen az orráig csúszott le a sapkája, ami nagyon nem tetszett neki.


***


Reggel van, Réka öltözködik. Már egy ideje rángatja magára a nadrágot, amikor észreveszi, valami nem stimmel. De vajon mi?!
- Anya... - szólal meg kissé zavartan. - Ez egy szoknya lett! 
(Mindössze annyi történt, hogy mindkét lábát ugyanazon gatyaszárba dugta.)


***


A táblára rajzolunk, firkálunk. Réka cicákról és nyuszikról a számok világába kapcsol.
- Anya, rajzolsz nekem egy egyest?
- Persze. - és rajzolok egyet.
- És egy kettest? - azt is kanyarítok a huszáros egyesem mellé.
- De anya, ez egy kacsa! - kiált fel Réka és rajzol neki csőrt, lábakat, köré vizet...


***


Mostanában az estéim izgalmas vasalással telnek. Réka nem nagyon lelkes (én sem, de mit tehetek...)
Ahogy a vasalóállványt széthajtogatom nap nap után a nappaliban, Réka változatosan reagál.
- Anya, már megint vasalsz?!
vagy
- Anya, ne vasaljál már!
vagy
- Ne vasalj anya, majd megcsinálja apa! 


***


Réka az agresszív kismalac.
- Anya, gyere már, segíts, nem érem el a kiflimet! - nyafog egy reggel. Nem először, 2 percen belül már sokadszor.
Én éppen pelenkát cserélek az öccsén, úgyhogy nem érek rá abban a minutumban.
- Réka, mindjárt megyek, csak megmosom a kezem, jó?
- NEM JÓ, NEM JÓÓÓÓ! Most gyere, mooooost! Nem jóóóóó! - azzal fel és alá ugrál finom dührohamában.


***


- Anya, anya, fáj a kisvesém...fááj...- panaszkodik egy reggel és a derekát tapogatja, hasát, hátát, mindenét. Nem tudom hová tenni a helyzetet, úgyhogy csak a néma megfigyelő szerepe jut nekem egyelőre.
- Úgy fáj a kisvesééém! - siránkozik tovább, engem egyre inkább zavarodottságból az aggodalom és a kétségbeesés felé taszajtva. Aztán kijelenti, hogy kakálnia kell. Kiszalad a bilire, mire utolérem, már kényelmesen elhelyezkedett.
- Nagyot kakálok. - néz fel rám komolyan. - Most már nem is fáj a kisvesém.

Réka és Cirmos

Réka és élete első PötiDanonn-ja. Talán nem az utolsó. Rögtön mind a négyet meg akarta enni, ami nem csoda, mert a dobozka szinte provokatív módon picike....

Ahogy kiürült a doboz, mindezt meg is beszélte Réka a cicával, majd felajánlotta, hogy Cirmos (aki nem is cirmos) kinyalhatja a joghurtos dobozkát.

Cirmos élt a lehetőséggel. Ahogy elfogyott a Pötidanonn, kapott tejecskét.

Tejecske-lefety szoros megfigyelés alatt

Majd jöhetett egy kis késő nyári- kora őszi napfürdőzés....

Át vagyunk mosva

A majré már tegnap este mellém szegődött. Korábban, ha bánatom volt, örlődtem valamin,    nehéz másnap előtt álltam, rendet raktam a lomos fiókomban. Vagy kitakarítottam a szobámat. Esetleg katonás rendbe állítottam könyveimet a polcokon. Amióta korosabb, hogyúgymondjam érettebb asszonyság lettem (hehehe...), azóta ilyen lelkiállapotomban rendre SÜTÖK valamit. Csaknem mindegy, hogy mit, csak keverjek, kavarjak, gyúrjak és dagasszak. Így esett a nagy eset, hogy 22 órát is elütötte tegnap az óra, amikor nekiduráltam magam szilvás lepényt sütni. Nem nagy wasistdass és Réka is sokat segített (egy alkalommal akkorát szippantott a fahéjas üvegcsémből, hogy azt hittem, leszédül a székről, de nem...) 23 órára nyálcsorgatva, egy emberként vártuk Rékával és Tibivel, hogy kihüljön a kisült finomság....


Este végülis azzal feküdtem és reggel azzal keltem, hogy nem csinálok nagy drámát az átmosásból. Nem parázom sokat, nem rágom magam és nem sajnálom a végletekig lelkemből kiszakadt magzatomat, amiért ilyen tortúrán kell keresztül esnie. Mert nem olyan nagy dolog az egész. Nem beteg, nem kórházba megyünk, nem műtik, kis túlzással kutya baja. Egykettőre túl leszünk az egészen. Ennek ellenére este az utolsó gondolatom, reggel az első az volt, hogy szegénydrágakisártatlanbáránykám.......... miért miért miért???? És valahányszor gondtalanul rámvigyorogott, bűntudat gyötört. Nem tudta szegénykém, mi vár még rá...

Hajszál pontosan érkeztünk a 10 órás időpontra a rendelőintézetbe, én és Zalán. Egyből megtaláltam a rendelőt, átfutottam egy az ajtóra kitűzott feliratot, miszerint a belső váróba csak behívás után lehet betelepedni...majd gondolkodás nélkül, elszántan berontottam az ajtón. Vártam, hogy majd esetleg kiküldenek és meg kell védeni magunkat, de ilyesmi nem történt. Odabenn, a váróban, mely a két orvosi rendelőt kötötte össze tulajdonképpen, senki nem várakozott, leszámítva egy 2 év körüli  ikerpárt, akik néma csendben, babakocsiban ücsörögve várták sorsukat.

Zalán a hordozóban feszített rezzenéstelenül, a szemét le nem vette rólam. Idegen helyen voltunk, de nem nézgelődött. Megérezhette a feszkót rajtam, nem volt szokása 2 óránál többet egyhuzamban éber állapotban elkölteni, de lassan már háromnál tartott....Ahogy két kislány kijött a doktornő rendelőjéből és apukástul távoztak, egy asszisztens elkérte a beutalót, tb-kártyát, eztazt, majd kisvártatva a doktornő is megjelent az ajtóban, nyugtázta, hogy megérkeztünk.

Majd meglepetésemre mi következtünk. Akkorra nem izgultam annyira, elmúlt a gyomoridegem, csak akkor lettem átmenetileg megint rosszul, amikor átfutottam egy papírt, mely a lehetséges utóhatásokat taglalta.... Aláírtam két példányban, utánam az özönvíz.

Aztán Zalán megkapta az érzéstelenítő szemcseppet, én fogtam le a kezecskéit. Különösebben nem reklamált, hiszen van rutinja szemcseppentések terén, hogy úgy mondjam, már szeme sem rebben....Karomba vettem még egyszer, majd megkértek, hogy adjam át őt a nővérkének és menjek el egyet sétálni. Szólnak, ha végeztek. Ahogy a nővérke a karjába vette, nem sírt Zalán. A doktornéni megjegyezte, hogy milyen kis nyugodt baba!...

Kiléptem a folyosóra, ahol megláttam Rékát és Tibit, akik időközben utolértek bennünket. Nem váltottunk két szót sem talán, már hallottam, hogy Zalán sír, bár ez nem a legjobb szó rá, inkább ordított és visított egyszerre. Rossz volt hallgatni, fura volt, gyomron ragadott az aggodalom....de mire belelovalltam volna magam, a doktornő kidugta a fejét a folyosóra. Már végeztek is. Zalán sirdogált, de a karomban szinte azonnal megnyugodott. 

Kaptunk receptet, ciripelt a nyomtató a leletünkkel, közben én másodszor is megkérdeztem, hogy indokolt volt e a beavatkozás...Rémlett, hogy a doktornő első mondata az volt, ahogy beléptem a rendelőbe: "kétszer is meg kellett szúrni blablabla...".....de itt elvesztett engem a doki, a szakzsargonból egy szót sem tudtam még felfogni, az átmosás hatása alatt álltam. Másodszorra megértettem, hogy két helyen is volt elzáródás a könnycsatornában. Hogy pontosan milyen kifejezéseket használt a doktornő, akkor sem jutna eszembe, ha az életem múlna rajta. Na mindegy.

Az autóba ülve úgy éreztem, egy egész Kékesnyi kő lezúdult a szívemről, lelkemről. Hihetetlenül megkönnyebbültem. Zalán békésen aludt a hátsó ülésen, én meg másra sem vágytam, mint egy puha ágyikóra. Alig több, mint fél órát töltöttünk a rendelőintézetben, de én elfáradtam, mint a kutya. Most 10 napon át megy a szemcsepp naponta 3x, aztán meglátjuk. Reméljük a legjobbakat. 

Szemész doktornéninél

Elég hamar végeztünk. Miután elregéltem Zalán szemproblémájának históriáját onnantól fogva, hogy már a kórházból enyhén váladékos szemmel hoztuk haza a pasimat, odáig, hogy nem és nem és nem akar teljesen rendbejönni, a doktornő két lehetőséget ajánlott fel. Vagy felír egy újabb szemcseppet, az eddigieknél egy fokkal még erősebbet, egy hét múlva kontroll, pozitiv fejlemény híjján jöhet az átmosás. Vagy rögtön átmosás. Azt feleltem, hogy nem hiszek már a szemcseppben és az utóbbit választom.

Várhatnánk még éppen, hátha magától megoldódik minden, de a helyzet úgy áll, hogy a rendelőintézet nem vállal átmosást nagyobbacska korban (nem derült ki, hogy ez pontosan mit jelent), mert körülményesebb a lefogás, a csemetéket is jobban megviseli az egész. Maradna tehát az altatásos könnycsatorna megnyitás, de egyrészt az is nagy macera, másrészt  a megyei kórház aneszteziológusai pedig nem hajlandóak altatni gyerekeket egy ilyen beavatkozáshoz, vagyis meg lennénk lőve. A doktornő utalhatna be minket Szegedre. Na neeem, én már eldöntöttem, hogy tovább nem várunk.

A doktornő azt mondta, általában a szülők ilyen esetben a szemcsepp mellett szoktak voksolni, hiszen a remény hal meg utoljára, hátha megnyílik az a fránya könnycsatorna így vagy úgy, előbb vagy utóbb....de egyetértett döntésemmel. Ha csaknem 4 hónap alatt nem jött helyre Zalán szeme, a harmadik fajta szemcsepptől sem igen fog....

Abban maradtunk, hogy holnap 10 órakor a rendelőintézetben találkozunk és megcsinálja az átmosást. A procedúrán nem lehetünk jelen, a folyosón várakozhatunk. A doktornő úgy nyilatkozott, ő sem szeretné végignézni a műveletet, ha a saját gyerekéről lenne szó...A beavatkozás alatt és után vérzés előfordulhat, vérezhet a szeme és az orra is, Zalán ordítani fog, mint a sakál, de ahogy lehet, kiadja majd nekem és megvigasztalhatom. Szép napunk lesz holnap is, már látom....